Diszkrimináció és intolerancia

Mit szólna ahhoz, ha a szomszédja vagy a munkatársa egy bűnöző, egy elmebeteg, egy nyilas, egy liberális, esetleg valamilyen vallási szekta tagja, vagy homoszexuális, netán cigány vagy zsidó vagy bevándorló vagy éppen egy kommunista lenne? Összekötné-e ugyanezzel az emberrel az életét? Elfogadná-e házastársi vagy élettársi partnernek? Ha nem, és csak a kapcsolat létrejötte után derülne ki a testi vagy lelki fogyatékosság, az ideológiai beállítottság az etnikai vagy vallási háttér, akkor mit tenne? Elköltözne? Kilépne a munkahelyéről? Elválna? Esetleg megpróbálná elüldözni szomszédját, munkatársát? Vagy „megnevelné”, „megtisztítaná bűneiktől” őket? Akinek elutasító attitűdje van, nyilvánvalóan akkor oldja meg a legegyszerűbben a problémát – amennyiben ez valóban problémát jelent – ha olyan helyre költözik, ahol nem élnek olyanok, akik az elutasított kategóriába tartoznak, illetve ha valamilyen módon megvédi azt, hogy a „magafajta” közé csak „magafajta” kerüljön, ne „híguljon fel” a környezet. Ez utóbbi esetben a barátságos illetve kevésbé barátságos megoldások annak az elkülönítési folyamatnak az utolsó lépései közé tartoznak, melynek első eleme az ellenszenves attitűd megléte, illetve annak hiánya. Ezért folytatva a kirekesztő attitűdök társadalmi belüli elterjedtségének vizsgálatát, a következő kérdést tettük fel az országos és a szervezeti mintákba kerülteknek: „Elfogadná-e vagy nem, ha a szomszédja egy …lenne?”

A társadalmi távolságtartás mérésére Bogardus által kifejlesztett és használt skálát alkalmaztuk, azonban leegyszerűsített formában. Mindhárom minta tagjaitól az eredeti hét kategória közül mindössze egyet kérdeztünk: a szomszédnak való elfogadást. Ennek alapján azt látható, hogy a civil környezetvédők voltaképpen minden felsorolt kategorizáció tagjait inkább elfogadnák szomszédnak, mint a nemzeti radikálisok, illetve az országos reprezentatív minta tagjai. A legkevésbé a nemzeti radikálisok befogadók a mássággal szemben: két kivétellel minden esetben ők utasítják el a legnagyobb mértékben a felsorolt 11 csoport-hovatartozás szerinti szomszédot. Az egyik kivétel a „nyilas” csoport elképzelt tagja, akiknek elfogadói aránya a nemzeti radikálisok között mintegy 5 százalékkal meghaladja az országos mintáét (40 vs 45%). A másik az értelmi fogyatékosok csoportjának egy elképzelt tagja, akit a nemzeti radikálisok mintegy 10 százalékkal magasabb arányban fogadnának el szomszédnak, mint az országos minta tagjai.

Annak következtében, hogy az országos reprezentatív mintába kerültektől nem csak a szomszédként, hanem a munkatársként, illetve partnerként való elfogadottságra is rákérdeztünk, a továbbiakban csak az országos mintába kerültek válaszainak elemzéséről lesz szó. A nemzeti radikálisok válaszainak elemzését csak ezután mutatjuk be.

A szociális dominancia orientáció és a társadalmi távolságtartás között szinte minden esetben összefüggést találhatunk. Ahogy azt korábban bemutattuk, az országos minta tagjai között mintegy 38 százalék azok aránya, akik mind az etnikai, mind az osztályalapú csoportok közötti egyenlőtlenséget elutasítják, s mintegy 60 százalék azok aránya, akik vagy etnikai vagy osztályalapon hierarchikus különbséget tesznek ember és ember között. A szociális dominancia orientáció e két csoportjában a társadalmi távolságtartás szerint jelentős különbségeket találhatunk. Alapvető tendencia, hogy a csoportok közötti egyenlőtlenségeket elutasítók között magasabb arányban vannak azok, akik a felsorolt 11 csoport egy-egy elképzelt tagját elfogadnák szomszédnak. A legnagyobb különbség a „zsidó” az „értelmi fogyatékos” és a „bevándorló” szerint találjuk. Ez utóbbi három kategorizáció mindegyikében legalább 10 százalékkal alacsonyabb az elutasítók aránya azok között, akik mind etnikai, mind osztályalapon elutasítják a csoportok közötti egyenlőtlenségeket, mint azok között, akik elfogadnak valamilyen egyenlőtlenséget. Két kategorizáció esetében nincs szignifikáns különbség a szociális dominancia orientáció szerinti két csoport között: egy vallási szekta tagját, illetve egy homoszexuálist nagyjából azonos mértékben fogadnának el szomszédnak azok, akik támogatják, s azok, akik elutasítják a csoportok közötti egyenlőtlenségeket. Három társadalmi csoport elképzelt tagjának szomszédként való elfogadása esetében azonban éppen fordított a tendencia: azaz a csoportok közötti egyenlőtlenséget támogatók kisebb arányban utasítják el szomszédként egy „nyilast”, egy „bűnözőt”, egy „elmebeteget”, mint azok, akik elutasítanak mindenféle csoportok közötti egyenlőtlenséget. Vajon miért éppen ezen címkékkel jelölt társadalmi csoportok tagjait fogadják el jobban azok, akik magas szociális dominanciával rendelkeznek?

A továbbiakban elsősorban a cigányokkal és a zsidókkal kapcsolatos diszkriminatív attitűdök elemzését mutatjuk be.

Annak következtében, hogy az országos minta tagjaitól nem csak a szomszédként, hanem a partnerként és munkatársként való elfogadásra is rákérdeztünk, e három viszony elfogadása, illetve elutasítása alapján együttesen is megvizsgálható a szociális dominancia és a társadalmi távolságtartás közötti összefüggés. A kapott eredmények teljesen konszonánsak az előbbiekben bemutatott tendenciákkal. Azok, akik nem támogatják a csoportok közötti egyenlőtlenségeket rendre nagyobb arányban, s több cigány kapcsolati viszonyt fogadnak el, mint azok, akik támogatnak valamilyen típusú csoportok közötti egyenlőtlenséget.

A sztereotípiák és előítéletek kialakulásának értelmezése során számos kutatás és elméleti megközelítés utal az illuzórikus korreláció jelenségén keresztül a percepció és az információfeldolgozás jelentőségére. A megközelítés lényege, hogy a különös és nem különös ingerek észlelése önmagában is értékelő mechanizmusokkal kapcsolódik össze, melynek következtében a megfigyelő olyan esetekben is összefüggéseket vél felfedezni, amikor nincsenek bizonyítható összefüggések különböző jelenségek között. A kisebbség-többség viszonyokra eredetileg Hamilton által alkalmazott elméletet a cigányok jelenlegi és jövőbeli társadalmon belüli arányára tett becsléssel igyekeztünk a tekintélyelvű személyiség szerveződésének megértésére készített vizsgálatba vonni. Arra a kérdésre, hogy „Becslése szerint Magyarország lakosságának hány százaléka roma, cigány?” a megkérdezettek túlnyomó többsége, 88 százaléka megpróbált számszerű választ adni. A felnőtt magyar társadalom összességében igencsak felülbecsli a cigány népesség társadalmon belüli arányát, hiszen átlagosan minden negyedik felnőtt magyar állampolgárt cigányak, romának tartanak. Amennyiben ugyanezt a kérdést úgy tesszük fel, hogy „Becslése szerint 20 év múlva Magyarország lakosságának hány százaléka lesz cigány, roma?”, akkor a megkérdezettek átlagosan közel 40 százalékban jelölik meg ezt az arányt. A cigányok jövőbeli és jelenlegi arányának becslésének különbsége, azaz az átlagos becsült növekedés pedig 15 százalék. Érdemes a jelenre és a jövőre vonatkozó becslések relatív szórását összehasonlítani, ugyanis a jövőre vonatkozó becslések szórása alacsonyabb, mint a jelenre vonatkozó, azaz a cigányok társadalmon belüli 20 év múlva várt arányát tekintve egységesebb a felnőtt magyar társadalom.

A cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák feltérképezése céljából három állítást fogalmaztunk meg, és azt kértük a megkérdezettektől, hogy mondják meg, hogy mennyire értenek azokkal egyet. A legmagasabb egyetértés a „tolvaj” állítással kapcsolatban volt, miszerint „Sok cigány a családban nem tanulja meg a tulajdon tiszteletét.” A második legelfogadottabb az a „bűnöző” állítás, miszerint „A cigányoknak a vérükben van a bűnözés”. A legkevésbé azzal a mentegető állítással értettek egyet a felnőtt magyar társadalmat jól reprezentáló minta tagjai, mely szerint „A nyomor kényszeríti a cigányokat a bűnözésre.” A cigányokkal kapcsolatos távolságtartás összefügg a velük kapcsolatos sztereotípiákkal. Minél inkább egyetért valaki a „bűnöző” állítással, annál kevesebb társas helyzetben fogad el cigányt. Ennél kevésbé szoros, de szignifikáns kapcsolat van a „tolvaj” állítás elfogadása, illetve elutasítása, valamint a cigányokkal kapcsolatos távolságtartás között. A „tolvaj” és a „bűnöző” állításokkal ellentétben a mentegető állítás és a cigányokkal kapcsolatos társadalmi távolságtartás azonos irányban függ össze. Azaz minél inkább egyetért valaki azzal az állítással, hogy a nyomor kényszeríti a cigányokat a bűnözésre, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy szomszédként, munkatársként és partnernek is elfogad egy cigányt.

A cigányokkal kapcsolatos „problémák” megoldására négy alternatívát kínáltunk fel a megkérdezetteknek, melyek mindegyikével kapcsolatban azt kérdeztük, hogy mennyire értenek egyet az adott állítással. A felnőtt magyar társadalom leginkább azzal az állítással értett egyet, miszerint „A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok csak akkor csökkennének oldódnának meg, ha a cigányok integrálódnának a társadalomba.” Ennél alacsonyabb mértékű egyetértést fejtettek ki a megkérdezettek azzal az állítással kapcsolatban, miszerint „A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok csak akkor csökkennének oldódnának meg, ha a cigányok teljesen beolvadnának a többségi társadalomba.” Különös, hogy a fokozatosság elvével nem megegyező módon a cigányok Magyarországról való elköltözésével inkább egyetértettek a megkérdezettek, mint azzal az állítással, hogy „A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok csak akkor csökkennének oldódnának meg, ha a cigányok minél inkább elkülönülten élnének.” A négy megközelítés nem rendeződik egy gondolkodási mintába, csak akkor ha valamelyik kirekesztő állítást kihagyjuk az elemzésből. Következik ez a válaszokban rejlő inkonzisztenciából (pl.: ellentmondásos, ha valaki úgy fogadja el az integrációs állítást, hogy azzal együtt elfogadja azt is, hogy költözzenek el az országból a cigányok). Nem egyszerűen arról van szó, hogy nem a szociológiai vizsgálatoknak nem „megfelelő” módon válaszoltak a megkérdezettek, hanem arról, hogy zavaros elképzelések vannak a kérdéssel kapcsolatban a társadalomban. A megkérdezettek negyede adott inkonzisztens válaszokat a négy kérdésre. További 25 százalék konzisztensen befogadó, míg 25% konzisztensen kirekesztő választ adott. A megkérdezettek egynegyede nem tudott érdemben dönteni a feltett kérdések elfogadásáról, illetve elutasításáról.

A cigányokkal kapcsolatos paranoiára bizonyos értelemben már a cigányok népességen belüli arányának növekedése is utalt. Továbbá megkérdeztük azt is, hogy a múltban mennyire segítettek, illetve ártottak a cigányok. A megkérdezettek 52 százaléka egyértelmű ártást, 27 százaléka egyértelmű segítés tulajdonított a cigányoknak. Minden ötödik megkérdezett kitért a kérdés elől, nem adott választ a feltett kérdésekre. Az, hogy a cigányokkal kapcsolatos paranoia szignifikánsan, és azonos irányban összefügg a cigányok népességen belüli arányának percipiált növekedésével, jól jelzi azt a félelem típust, mely a cigányokkal kapcsolatban megfigyelhető a magyar társadalomban, s mely rövidre zárja a népességen belüli arányra tett becslés és a kirekesztés közötti, nem is olyan nagy távolságot. A cigány paranoia és a cigányokkal kapcsolatos társadalmi távolság ugyancsak összefügg: minél nagyobb mértékben tulajdonít valaki ártó múltbeli hatást a cigányoknak, annál kevésbé fogad el az életében cigány kapcsolatokat, annál inkább igyekszik elkülönülni, elkülöníteni.

A sztereotípiákat ugyancsak erősítik azok a segítő illetve ártó múltbeli cselekedetek melyeket a cigányoknak tulajdonítottak a megkérdezettek. Mind a „tolvaj”, mind a „bűnöző” állítással azok értenek egyet inkább, akik a múltban ártó szerepet tulajdonítanak a cigányoknak.

A cigány gyerekek iskolai szegregációja ugyancsak összefügg a cigányokkal kapcsolatos konfliktusok kitelepítéssel történő megoldásának támogatásával, a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiákkal, előítéletekkel, a cigány paranoiával és a cigányokkal szemben fenntartott társadalmi távolsággal. A felnőtt magyar népesség kisebb része (32 %) ért egyet a szegregált oktatással. Nagyjából ugyanennyien vannak azok, akik elutasítók (35%), és ugyanennyien vannak azok, akik vagy nem válaszoltak a kérdésre, vagy haboznak dönteni. Azaz a magyar lakosság erőteljesen megosztott a cigány gyerekek szegregált oktatásának elfogadásával illetve elutasításával kapcsolatban. Azok támogatják legnagyobb mértékben a szegregált oktatást, akik nagy távolságot tartanak a cigányokkal kapcsolatban, akik egyetértenek a „bűnöző” és a „tolvaj” sztereotípiákkal (a „nyomor” sztereotípia esetében nincs szignifikáns kapcsolat). Azok, akik úgy vélik, hogy a cigányok sokat ártottak a múltban, akik a problémákat inkább deportálással, sem mint integrációval oldanák meg.

A cigányokkal kapcsolatos tolerancia ugyanennek a jelenségnek a másik oldala. Azok, akik elfogadják azt a toleráns állítást, miszerint „A cigányok ugyanolyanok, mint bárki más, vannak köztük jó és rossz emberek is.”, elutasítják a szegregált oktatást, befogadók, azaz közel engedik magukhoz a cigányokat, elutasítják a „bűnöző” és a „tolvaj” sztereotípiákat, integrációval kívánják megoldani a felmerülő problémákat.

A zsidókkal kapcsolatos előítéletek és diszkriminációk összefüggéseinek elemzése a következő órára maradt.

Diszkrimináció és intolerancia bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. VargaTamas hozzászólása:

    1. Az országos mintát tekintve: A romákat tekintve integrációs és asszimilációs stratégiákat tekintve (q64.3, q64.4) tehetünk-e olyan állítást, hogy a többségi társadalom, nem képes különbséget tenni a két stratégia lényegét tekintve (feltételezve, hogy a két stratégia egészen más szemléletet kíván)? (Megnézve a két változó korrelációját, 99%-os megbízhatósági szint mellett is 0,712-es erősségű együttmozgása figyelhető meg a változóknak, amennyiben helyesek a számítások.)

  2. janka hozzászólása:

    Nem lehetséges, hogy a megkérdezettek fejében lévő zavaros kép a cigányoktól azért is olyan zavaros, mert a különböző, diszkrimináció ellenes megmozdulások és kampányok megtették hatásukat? Úgy értem: ugyan nem jártak teljes sikerrel, ez nyilvánvaló, de azért mégiscsak kimozdították az emberek gondolkodását az egysíkú elutasítás sémáitól?

  3. Petényi Sára hozzászólása:

    Jankához kapcsolódva: Több válasznál is magas volt a nem válaszolók aránya, így például, lehet, hogy nem a kampányok voltak sikeresek, hanem egyszerűen sokan nem vállalják nyíltan a negatív véleményüket.

  4. Mirko Anna hozzászólása:

    Kíváncsi vagyok, hogy mi történne, hogyha kiderülne egy NR-ról, hogy van zsidó vagy cigány felmenője? Társai kiközösítenék? Mit érezne ő? Mi történne akkor, ha egy jó barátról, nagyon közel állóról, netán párról kiderülne, hogy van a felmenői között cigány vagy zsidó? Vajon felülírnák az említett csoportok iránt érzett gyűlöletet a személyes érzelmek? Vagy ha randevúra megy egy NR, akkor az első, amiről tudakozódik, az a családi háttér?

Vélemény, hozzászólás?