Nemzeti tudat: magyarként azonosulás, magyarként azonosítás, nemzeti jelképek

A tekintélyelvűség vizsgálata során nem mellőzhető a kirekesztő vagy befogadó nemzeti tudat vizsgálata sem, már csak azért sem, mert több korábbi kutatás is egyértelmű kapcsolatot mutatott ki a megszállott soviniszta nemzeti érzés és a tekintélyelvűség között.

Ahogy azt Benedict Anderson kitűnően bemutatta, a nemzet, mint közösség konstrukciója a képzelet terméke. A konstruálási folyamat a nemzethez tartozók elképzelt közösségétől is függ. A nemzeti tudat, mint fenomenológiai tér szerteágazó, több összetevővel írható le, melyek közül szinte mindegyik a nemzeti érzés és tudatvilág természetes patriótizmusa és a kirekesztő, sovén végletek között feszülő skála között található. A felnőtt magyar társadalom nemzettel kapcsolatos érzelmeit ezért több változóval, több dimenzió mentén igyekeztünk azonosítani.

Elsőként a magyarként azonosítást tekintettük át. „Ki a magyar?” – tettük fel a kérdést. Nyilvánvaló, hogy a magyarként azonosítás ez esetben nem lehet független az önmagukat magyarnak tekintők nemzeti tudatától, ezért a következő kérdésblokkban ezt próbáltuk meg felmérni. Azaz a „Ki a magyar?” kérdésre adható válaszok során nem tekinthetünk el annak a vizsgálatától sem, hogy a kérdezett „Mennyire magyar?”. A nemzeti érzés és tudatvilág nagymértékben összefügg azoknak a szimbólumoknak az értelmezésével és használatával, melyek integrációs erővel rendelkeznek a nemzethez tartozók elképzelt közösségének megteremtésében. Ezért azt a kérdést is igyekeztünk megvizsgálni, hogy „Mi jelképezi a leginkább a magyarságot?” Azzal együtt, hogy már ezekben a kérdésekben is megjelenik a magyarság más nemzetektől való megkülönböztetésének kérdésköre, az implicit megkülönböztetést explicit módon is érdemes körbejárni, ezért nem maradhat ki az elemzésből az sem, hogy melyek azok a nemzetek, amelyekkel kapcsolatban félelmek, paranoiák élnek a magyar nemzethez tartozók nemzeti érzés és tudatvilágában. Ezért a nemzeti tudat összetevőjeként nem lehet nem figyelembe venni a nemzeti auto és hetero-reprezentációkat sem. Azaz „Milyen elképzelései vannak a magyar nemzethez tartozóknak arra vonatkozóan, hogy miben különbözik a magyar nemzet más nemzetektől?” kérdés is lényeges összetevője a nemzeti tudatnak. A történelmi sikerek és kudarcok – következően a magyar történelem „zivataros századaiból” – nagymértékben összefüggnek más nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiákkal, de a sikerek és kudarcok értékelése egyben a nemzeti auto-sztereotípiákról is szól. Így egyszerre jelenhet meg a sikerek és kudarcok értékelésében a más nemzetektől való elkülönülés és a saját nemzet pozitív tulajdonságainak hangsúlyozása, mely ugyancsak lényeges eleme a nemzeti tudatnak és érzésvilágnak. Azok az attribúciós minták pedig, melyek a sikerek és a kudarcok okai körül szerveződnek igen könnyen lehetőséget adnak a saját nemzet fel- és más nemzetek leértékeléséhez, mely a nemzeti sovinizmus egyik leglátványosabb elemeként képezi a nemzeti tudat és érzésvilág részét. A nemzeti sovinizmus másik látványos része ebből következően azzal függ össze, hogy a nemzet tagjai hogyan tekintenek saját történelmükre, azaz a kollektív emlékezet és narratíva értelmezése hogyan alakul.

Hipotézisünk szerint a nemzeti tudat és érzésvilág ezen elemeinek feltárása ugyancsak közelebb vihet a tekintélyelvű személyiség szerveződésének, a tekintélyelvűségnek a megértéshez, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha a mai magyar társadalom szerveződését szeretnénk megérteni.

A legutóbbi órán elsőként a nemzeti azonosításra alkalmas kérdések alapmegoszlásait tekintettük át. A három minta válaszait összehasonlítva azt a megállapítást tehetjük, hogy mind a három adatfelvételbe kerültek között a hagyományos értelemben vett kultúrnemzeti tartalmak inkább szolgálják a magyarként azonosítást, mint az államnemzeti megközelítésre utaló tartalmak. Ez a tendencia a nemzeti radikálisok esetében erőteljesebben érvényesül, mint az ország felnőtt népességére reprezentatív és a civil környezetvédők mintája esetében. Jól látható ez abból is, hogy a felsorolt hét tartalomtípus közül az országos reprezentatív minta esetében a harmadik, a civil környezetvédők esetében a negyedik, míg a nemzeti radikálisok esetében az utolsó helyre került a magyarként való azonosítás kritériumai közül a „magyar állampolgárság”. Azaz a nemzeti radikálisok mindössze 38 százaléka szerint elegendő a magyar állampolgárság ahhoz, hogy valakit magyarnak tekinthessünk. Számukra a legfontosabb magyarságkritérium az országos reprezentatív mintához hasonlóan az, hogy a felmenők magyarok legyenek (80%), azaz a születés által elnyert nemzethez tartozás. A civil környezetvédők ennél az állításnál is nagyobb mértékben vélik úgy, hogy magyarnak tekinthető az, akinek magyar az anyanyelve.

A magyarként azonosulás során jelentősebb különbségeket láthatunk a három adatfelvételben. Összességében – nem túl meglepő módon – azt láthatjuk, hogy a nemzeti radikálisok mind a 20 felsorolt nemzeti büszkeséget mérő állítást inkább elfogadják, mint az országos mintába kerültek és a civil környezetvédők. Az országos mintában a 20 kérdésre adott válaszok két nagyobb mintába rendeződnek. Az egyik minta az exkluzív nemzetfelfogást jelöli, azaz minden olyan állítás elfogadása, illetve elutasítása a gondolkodási minta részét képezi, mely a „magyarnak lenni remek érzés”-t hangsúlyozza, ami természetesnek tekinthető patrióta nemzetfelfogás. Ezzel szemben a másik kognitív stílus összetevőit azoknak az állításoknak az elfogadása, illetve elutasítása jelenti, mely a magyarságot más nemzetektől úgy különbözteti meg, hogy más nemzetekhez tartozók kizárásával egyértelmű határokat jelöl ki „mi” és „ők” között, ezért ez a gondolkodási stílus az exkluzív nemzetfelfogás elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatos döntést jelenti. A nemzeti azonosulás e két dimenziója nem teljesen független egymástól, de determinisztikus kapcsolatról mégsem beszélhetünk (gyengén érvényesül az a tendencia, hogy akinek erőteljesebb az inkluzív nemzetfelfogása, annak erőteljesebb az exkluzív is és fordítva). Tehát az exkluzív nemzetfelfogás elutasítása nem jelenti egyszersmind az inkluzív nemzetfelfogás elfogadását is. Ezt bizonyítja, hogy az országos minta nagyjából minden harmadik tagja egyszerre fogadja el az exkluzív és az inkluzív nemzetfelfogást, azaz nemzeti tudatának részét jelenti a saját nemzet kiválónak tekintett kvalitásainak hangsúlyozása, és ezzel együtt más nemzetektől való elhatárolódása. Mintegy 34 százalék azok aránya, akik nemzetfelfogása csak és kizárólag inkluzív elemekből áll, mellőzve minden exkluzivitást. Azonban figyelemre méltó, hogy az exkluzív nemzetfelfogást valamilyen mértékben elfogadók aránya meghaladja az 50 százalékot. Mindössze 11 százalék a nemzet testéhez képest „idegenek” aránya, azaz azoké, akiknek nemzeti identitása sem exkluzív, sem inkluzív (ha egyáltalán van nekik ilyen).

A két szervezeti mintán végzett elemzés eredményeként – hasonlóan az országos mintához – elkülönül az inkluzív és az exkluzív nemzetfelfogás, melyek alapján ugyancsak megállapítható, hogy a nemzeti radikálisoknak a nemzethez tartozás érzése és tudata sokkal fontosabb, mint a civil környezetvédőknek. Azonban az országos mintával ellentétben nem négy, hanem három nemzeti tudat alcsoport különül el a két szervezeti mintában (ill. a nemzeti radikálisoknál kettő). A civil környezetvédők 32 százalékának életében sem az inkluzív, sem az exkluzív nemzetfelfogás nem jelent semmit. Ez a csoport a nemzeti radikálisok közül teljesen hiányzik. A civil környezetvédők 14 százalékának mind az exkluzív, mind az inkluzív dimenziók alapján sokat jelent magyarnak lenni. Ez az arány a nemzeti radikálisok között 91 százalék. Minden második civil környezetvédő nemzetfelfogása jellemezhető az exkluzivitás hiányával és figyelemre méltó, hogy voltaképpen minden tízedik nemzeti radikális nemzeti érzésvilága mellőzi az exkluzivitást, azaz nemzeti tudata úgy épül a „magyarnak lenni jó érzés” hangsúlyozására, hogy közben nem kirekesztő a nem magyarokkal.

A nemzetet szimbolizáló jelképek elfogadásainak megoszlásai alapján azt láthatjuk, hogy a nemzeti radikálisok gondolkodásában voltaképpen minden felsorolt jelkép szorosabban kapcsolódik a magyarsághoz, mint az országos minta, illetve a civil környezetvédők mintájának gondolkodása szerint. A 12-ből két szimbólum azonban kakukktojásnak számít. Egyrészt azért, mert az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat-ról és az 1989-ben elfogadott Alkotmányról a nemzeti radikálisok 12-12 százaléka nem tudott érdemben nyilatkozni, azaz nem tudta eldönteni, hogy a magyarságot jelképezi-e vagy sem a két „esemény”. Másrészt azért, mert a nemzeti radikálisok az 1989-es Alkotmányt mind az országos reprezentatív mintába, mind a civil környezetvédők mintájába kerülteknél jóval kevésbé fogadják el magyarság-jelképnek. A nemzeti radikálisok és a civil környezetvédők összevont szervezeti mintájában az országos mintához hasonlóan három nagyobb nemzeti jelképekkel kapcsolatos gondolkodási stílus különül el.

Az országos mintában az első nagyobb gondolkodási stílus a narratív jelképek elfogadása, illetve elutasítás köré szerveződik. Az országos minta tagjainak elképzelése szerint az Aranybulla, az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat, a vérszerződés és az 1989-es Alkotmány hasonló szimbólumrendszert jelöl: a négy közül három írásos dokumentumra utal, s vérszerződés is valamiféle képzelt írásos aktusra utalhat a megkérdezettek szerint. Az összevont szervezeti mintákban a narratív jelképekkel kapcsolatos gondolkodásnak nem része az 1989-ben elfogadott Alkotmány. Mivel az 1989-es Alkotmány más gondolkodásmódoknak sem képezi részét, felmerül a kérdés, hogy miért is különül el ilyen markánsan ez a szimbólum a többitől a két szervezeti minta tagjai szerint?

Az országos és az összevont szervezeti mintákban is a második legjelentősebb nemezeti jelképekkel kapcsolatos gondolkodási stílust a „Gemeinschaft” típusú jelképek jelentik, melyek jellemző vonásai közé a bizonytalanság és az ellenőrizhetetlenség sorolható. A Szent Korona, a Turulmadár, a Nagy-Magyarország térkép és az Árpádsávos zászló nemzeti jelképként történő elfogadása, illetve elutasítása köré szerveződik ez a kognitív stílus. Az országos minta és a két szervezeti minta között figyelemreméltó különbség, hogy míg az előbbiben a Nagy-Magyarország térkép, addig az utóbbiban az Árpádsávos zászló jelenti a leghangsúlyosabb szimbólumot a Turulmadáron kívül.

A harmadik kognitív megközelítést modern jelképeknek nevezhetjük, ugyanis ennek jelképrendszernek a Szózaton kívül azok a szimbólumok a részei, melyek megjelenését és használatát törvény szabályozza: Himnusz, címer, piros-fehér-zöld zászló. Sokatmondó, hogy ez utóbbi csak az országos reprezentatív mintába kerültek megközelítései szerint része a modern jelképekkel kapcsolatos gondolkodási módnak.

A nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos kognitív megközelítések mindegyike esetében azt láthatjuk, hogy a civil környezetvédők és a nemzeti radikálisok között jelentős szakadék húzódik: a nemzeti radikálisok minden jelképet sokkal erőteljesebben fogadnak el, mint a civil környezetvédők.

Összességében azt láthatjuk, hogy a nemzeti radikálisok nemzeti tudata zártabb, szigorúbb feltételeket szab a „ki a magyar?” kérdésre adható válaszokban, erőteljesebben van jelen életükben a nemzet és a kulturális környezet szélesebb spektrumára terjed ki. Mindez természetesen semmi meglepőt nem jelent önmagában, hiszen éppen ezek köré a kérdések köré szerveződik a nemzeti radikálisok szervezete. Az eddig bemutatott elemzéseket követően persze továbbra is kérdéses, hogy miként alakul a szervezethez tartozók tagjainak gondolkodásában a nemzeti paranoia, azaz más nemzetektől való félelem, a nemzeti történelmi sikereiről és kudarcairól való gondolkodás, s ennek van-e bármiféle köze a tekintélyelvű személyiség szerveződéséhez, s ha igen, akkor mi?

10 Responses to Nemzeti tudat: magyarként azonosulás, magyarként azonosítás, nemzeti jelképek

  1. EszterMlinarcsek says:

    “A nemzeti radikálisok minden jelképet sokkal erőteljesebben fogadnak el, mint a civil környezetvédők.”
    A jól ismert idegenellenesség kutatásánál használt pirézek mintájára, a nemzeti jelképek sorába érdemes lenne felvenni egy fiktív, jól hangzó magyar nemzeti jelképet. Vajon milyen arányban fogadnák el azt az NR-ek? Magas elfogadottság mellett milyen következtetéseket tehetnénk?

  2. VargaTamas says:

    “[Piros-fehér-zöld zászló.] Sokatmondó, hogy ez utóbbi csak az országos reprezentatív mintába kerültek megközelítései szerint része a modern jelképekkel kapcsolatos gondolkodási módnak.”
    Ezutóbbi megállapítás vajon az alacsonyabb mintaelemészámból következik a szervezeti mintáknál, vagy ennél “fajsúlyosabb” okokat kell keresnünk?

  3. janka says:

    “A nemzeti radikálisok az 1989-es Alkotmányt mind az országos reprezentatív mintába, mind a civil környezetvédők mintájába kerülteknél jóval kevésbé fogadják el magyarság-jelképnek.” Lehetséges, hogy ennek hátterében az áll, hogy a NR-ek ideológiai alapjukat a történelmi múltból merítik, amelynek a ’89-es Alkotmány még nem vált részévé? Vagy egyszerűen csak nem érzik a dicső múlt eseményeihez hasonlónak, így nem is tudják gondolkodási sémáikba kellőképpen integrálni?

  4. Mirko Anna says:

    A kérdőív egy későbbi ponton kitér arra, hogy a kérdezett szerint kik ártottak a legtöbbet a magyar nemzetnek történelme során.
    Vajon ha megkérdeznénk, hogy kiket tart a magyar nemzet barátjának, milyen eredmény jönne ki a NR-oknál? Vagy a mások elutasítása olyan mértékű, hogy egyetlen más nemzetet sem fogadnának el barátiként? Mi lenne például a vélekedés a lengyel-magyar barátságról? Lennének-e semleges nemzetek, vagy mindenkit kategorizálni kell aszerint, hogy ellenség vagy barát?

  5. tomashorn says:

    Vajon milyen kategóriákat eredményezne a nemzeti paranoia természetének mélyebb vizsgálata? Kirajzolódna-e valamilyen magyarspecifikus rangsor a paranoia mozgatórugói között? Gondolok itt például a következőkre: történelmi esemény, gazdasági erőviszonyok, aktuálpolitika, kulturális viszonyok, társadalmi összetétel stb.

  6. Illes Judit says:

    Lehet tudni azt, hogy kit tekint magyarnak az a 11 százalék, akinek a nemzeti identitása sem exkluzív, sem inkluzív?
    Vajon hogyan viszonyulnak a piros-fehér-zöld zászlóhoz azok, akiknek az árpádsávos zászló a leghangsúlyosabb szimbólum?

  7. somlodavid says:

    Vajon hogyan értelmezhetik a megkérdezettek az ‘Ön szerint mi jelképezi leginkább a magyarságot?’ kérdést? Mi jelképezi a megkérdezettnek, vagy mi jelképezi a magyar népnek?

  8. Petényi Sára says:

    A nemzeti jelképek kapcsán az jutott eszembe, hogy nem csak az lehet fontos, hogy mely jelképekről gondolják azt, hogy Magyarországot képviselik, hanem az is, hogy számukra mit jelentenek ezek a jelképek. (Azt nem tudom, hogy ezt hogyan lehetne mérni, mert egy ilyen nyitott kérdés kapcsán nehéz az összehasonlítás.) Kötődik-e valamelyikhez személyes élményük? Van-e számukra kiemelten fontos jelkép?

  9. Ivanyos Judit says:

    “(…)az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat-ról és az 1989-ben elfogadott Alkotmányról a nemzeti radikálisok 12-12 százaléka nem tudott érdemben nyilatkozni, azaz nem tudta eldönteni, hogy a magyarságot jelképezi-e vagy sem a két „esemény”. ”
    Én is úgy gondolom érdemes lenne nyitott kérdéseket feltenni, annak érdekében, hogy kiderüljön mit tudnak a válaszadók ezekről a jelképekről. Pl. írja le pár szóban mit tartalmaz az Függetlenségi Nyilatkozat? Ön mit tud a Turulmadáról? Érdekes lenne összehasonlítani, melyik mintában (CK, NR, Országos) adnak több helyes választ. Vajon ebből mire lehetne következtetni?

  10. Papp Julianna says:

    A belső kontrollos, tehát az elért képességeket alapvetően előtérbe helyező személyekre jellemzőbb-e, hogy a nemzeti azonosításhoz inkább az “elért magyarságot”, mint az állampolgárságot kötik?

Vélemény, hozzászólás?