Chitwan képek

A kora délutáni érkezést követően a naplementét az egyik folyó partjáról nézhettük (távolban a Himalája láncai):

krokodilok is voltak:

A vacsora után a tharuk táncoltak:

videókat is készítettünk:

1.AVI

2.AVI

és ez nem gyorsított felvétel:

3.AVI

a végén én is beálltam:

másnap hajnalban kenuba szálltunk:

csapatunkat egy svéd pénzügyminisztériumi alkalmazott (Henrik) és egy kínai egyetemi oktató (Micheal) is erősítette:

mintegy két órán keresztül vittek a folyón:

Amikor kiszálltunk rövid eligazítást kaptunk, hogy mi a teendő, ha jön a dzsungel királya, a vad elefánt (próbáljunk észrevétlenekké válni és lassan hátrálni – fára mászni nem érdemes, mert ki tudja dönteni), a rinocérosz (mindent le kell dobni magunkról elé, s amíg vizsgálja a tárgyakat óvatosan hátrálni, majd cikk-cakkban futni), vagy a tigris (nem nagyon van mit tenni, csak a szerencsében bízhatunk). A dzsungelig azonban át kell vágni egy amolyan mező féleségen (itt nőnek azok a hatalmas füvek, melyekből az elefántok naponta 2-300 kg-ot fogyasztanak). Elsőként viszont a mimózával ismerkedhettünk meg, mely érintésre rendkívül gyorsan összehúzza leveleit.

a dzsungel közvetlenül a szavannaszerű mező szélén kezdődik:

Aztán túravezetőnk nyomot fogott, és elkezdtük keresni a néhány órával érkezésünk előtt arra járt rinocéroszokat, kiket néhány óra alatt meg is találtunk, de csak messziről lehetett megnézni őket, ezért a nem természetfotózásra fejlesztett gépünkkel sajnos nem is tudtuk lefotózni a pocsolyában dagonyászó egyszarvúakat.

A rinocéroszok megtekintése után elindultunk kifelé a dzsungelből. Végül egy folyón kellett átkelni, ahol már várt a dzsip.

szerencsésen megúsztuk az esőt, és délután elefánt safarira mentünk:

az elefánt hajtók mintegy 20 perc alatt bekerítettek egy rinocéroszt, aki némileg megszeppenve – de nem félve – lakmározott az elefántok gyűrűjében:

Miután közelről kigyönyörködtük magunkat a rinocéroszban, elindultunk a terepre (árkon-bokron ment az elefánt a dzsungelben). Egy alkalommal azonban meg kellett állni, mert lecsúszott az elefánt hátára kötött “nyereg” és meg kellett igazítani.

Az elefánt hajtója nemigazán tudott angolul. Két dolgot hajtogatott folyamatosan. Az egyiket az elefántnak mondta (“rare – rare”) ezzel nyugtatta a rendkívül okos jószágot. A másikat nekem mondta (“okászáróka”). Bizonyosan nem tudom, hogy mit jelenthetett, de a tippem az, hogy ugyanazt, mint amit az elefántnak mondott csak “emberi” nyelven. Szóval ő volt az az apró ember, akinek a kezei között báránnyá változott a több tonnás állat:

Ennél az erdei laknál álltunk meg. Nyilván erre (vagy valami ilyesmire) gondolt túravezetőnk, amikor azt tanácsolta, hogy maradjunk még egy napot, s töltsünk egy éjszakát a dzsungelben (ami abból a szempontból nem lett volna rossz, hogy talán láthattunk volna nagymacskát).

Még egy darabig “elefántoltunk”, aztán elindultunk vissza, a park bejárata felé. Folyókon is át kellett gázolnunk az elefánttal.

Mire visszaértünk a park bejáratához, már szürkült. Sok elefánt és sok turista torlódott fel az elefántparkolóban, ezért hajtónk úgy döntött, hogy eltérően a többi turistától, mi nem dzsippel, hanem elefánt háton megyünk vissza a szállásunkra. Útközben pedig ismét megnézhettük a tharu emberek házait, melyek különlegessége, hogy a nagy maláriajárvány idején megvédte a lakókat, ugyanis a szúnyogok nem szeretik sem a vályogszerű házak anyagát, sem a bent égő tűzhely füstjét.

Az elefántokat mindenütt nagy odafigyeléssel gondozták:

mintegy félóra alatt értünk vissza a szállásra

Alapvetően szerencsénk volt, de azért (monszun idején nem csoda, hogy) néha az eső is esett ezen a szép helyen (ezt mutatja a következő videó):

4.AVI

Vélemény, hozzászólás?