Párizs, szerelem, Budapest

Pénteken Jil Aigro járt a MÜPA-ban. Elhozta Párizst. Nem volt könnyű dolga, hiszen azt a feladatot kapta, hogy a Bartók Béla nemzeti hangversenyterembe csempéssze be Edith Piaf szellemiségét. Amikor színpadra lépett már tömve volt a terem: gyakorlatilag egyetlen szabad helyet sem láttam, azaz legalább ezren voltunk. Nyilván ennek is köszönhető, hogy többször megjegyezte a művésznő, hogy milyen csodálatos helyen énekelhet, s az előadás végén több fényképet is készített a közönségről.

Nyílván Edith Piaf is ezt tette volna, meghatódva állt volna a törékeny teremtés az ezernyi ember előtt. A dalok többsége, melyekből több mint 300 volt megtalálható Piaf reperetoárján, a szerelemről szól. Emlékeimből felidézve az életem során hallott Piaf sanzonokat, azzal a prekoncepcióval mentem az esetre, hogy aznap biztosan valamiféle hatalmas bánatot fogok átélni, ha Jil Aigro valóban annyira tökéletesen átélve adja elő az örökzöld dalokat, mint ahogy arról a beharangozóban olvashattam. A MÜPA színpadán fellépő művésznőről előzetesen annyi információm volt, hogy az Ediht Piaf életét bemutató filmben ő énekelte azokat a dalokat, melyekről nem volt jó minőségű, eredeti felvétel. Jil Aigro valóban rendkívül tehetséges énekesnő. Kíváncsi is voltam rá, hogy ha tényleg olyan remek, akkor miért Edith Piaf árnyékában él és hogyan tud önmaga lenni. A helyzet az, hogy azért Aigro-hoz még nem fűztek olyan legendát, mint Piaf-hoz, s nem is biztos, hogy valaha is fognak. Piaf élete, lehámozva róla a rengeteg anekdotát, nem véletlenül már-már nemzeti jelkép. Az 1915-ben született, s alig 50 évet élt művész élete a rendkívüli végletek között sodródott: négyéves korában megvakult, s mintegy három évig vakon élt, 17 évesen szülte első gyermekét, aki két év múlva meghalt, s még ebben az évben Louis Lepeléet felfedezte az utcán éneklő 40 kilós teremtést, aki első fellépésén a maga kötötte (és csak félig elkészült pulóverben állt a színpadra, kezét háta mögé rejtve), a német megszállás alatt az árva gyerekeknek pénzt énekelt össze, a háború után szerelmes lett a háromgyermekes Marcel Cerdan bokszvilágbajnokba, aki rövidesen meghalt, s attól fogva Edith Piaf alkoholista lett és rászokott a morfiumra, 1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez, akitől nem sokkal később elvált, majd 1962-ben a nálánál 20 évvel fiatalabb Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, s mellőle ragadta el a halál egy évvel később. Átfutva Piaf életrajzát eszembe jutott a „szerencse”, ill. a „szerencsétlenség”, amiről a héten a szociálpszichológiaórán beszélgettem a hallgatókkal. Akkor azt mondtam Weiner és munkatársai munkája alapján, hogy a „szerencse-balszerencse”, mint attribúciós mechanizmus a külső ideiglenes okok közé tartozik. Mire a hallgatók azt mondták, hogy „szerencse” (ill. szerencsétlenség) az is, hogy valaki hova születik (pl. szegény vagy gazdag családba), s ebben az esetben nem beszélhetünk ideiglenes okról. (Nyilvánvalóan így van ez, azonban az oktulajdonítás során a szerzők szerint a szerencse mégis külső ideiglenes ok.) Edith Piaf életében nyilván sok mindent befolyásoltak olyan események, amikre nem lehetett hatással, s így besorolhatjuk ezeket a jelenségeket a „szerencse” ill. „szerencsétlenség” kategóriája alá (vakság, háború kitörése stb.)  Azonban azt is látni kell, hogy Piaf nem nyugodott bele a „szerencsétlenségbe”, a sorcsapások után valahogy mindig megpróbált feltápászkodni. Talán a legtöbbet a szerelem segített neki ebben. Mint ahogy két szám közötti felkonferálásában pénteken Jil Aigro is mondta, Piaf életében sok férfi volt, s mindegyik megihlette (annak ellenére, hogy sokuknak ki volt szolgáltatva a kis „veréb”). Így ihlette meg Louis Lepeléet, akinek szerelmét a Milord című dallal fejezte ki. Éppen ennek a számnak az előadásánál (ami Jil Aigro estjén a második, sokkal közönség közelibb „felvonásában” hangzott el, ami szemben az első „felvonással” igyekezett felidézni a – lehet, hogy csak fantáziában élő – párizsi, közönség-közvetlenebb hangulatot), szóval ennek a számnak az eléneklésénél volt Jil Aigro önmaga, ill. a produkció igazán eredeti. A kísérőzenészek mindegyike (akik egészen zseniálisan értettek hangszereik megszólaltatásához) mindvégig szó szerint kísérték az énekesnőt. Azonban a Milord esetében a helyzet – ha rövid időre is -, de megfordult. Amikor a Aigro úgy döntött, hogy vége a számnak, s ezzel a koncertnek, s kiment a színpadról a zenészek nem hagyták abba a muzsikát. Az énekesnőnek vissza kellett jönnie, s bizony addig kellett énekelnie, míg a kísérők abba nem hagyták a zenélést. Aztán persze Aigro is ismét belendült, kiment a közönség közé, s ott énekelt tovább. Mégpedig azt, amit a közönség bekiabálással kért. Szóval a Bartók Béla nemzeti hangversenyteremben Jil Aigro elhozta Edith Piafot, s vele Párizst és a szerelmet.

Nem gondoltam volna, hogy ekkora érdeklődésre tart számot egy Edith Piaf est. És nem csak az idősebb korosztályok körében. Elég sok fiatal (25-35 éves) is volt. Az utóbbi napokban viszonylag sokat számolgattam az Ifjúság 2008 kutatás adataival, s arra gondoltam a Piaf est tapasztalatai kapcsán, hogy megnézem a szerelem szempontjából az adatokat. A kutatásban mintegy 8000, 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg. Arra a kérdésre, hogy „Volt-e már Ön szerelmes?” a megkérdezettek mintegy 89%-a válaszolt az önkitöltős kérdőívben. A válaszolók 58%-a azt mondta, hogy „igen, többször is”; 29,2 %-uk arról számolt be, hogy egyszer; 8,4 % -uk mondta, hogy „talán, de nem biztos benne”, s 4,4 %-uk mondta, hogy soha nem volt még szerelmes. A kor előre haladtával valamelyest változik a helyzet: a válaszoló 26-29 évesek túlnyomó többsége (70,1 %) számolt be arról, hogy többször is volt már szerelmes; 23,7%-uk egyszer volt szerelmes (ill. most is az), 4,6 %-uk mondta, hogy „talán, de nem biztos benne”, s 1,7% mondta, hogy nem volt még szerelmes.

A megkérdezett férfiak és nők nem ugyanolyan arányban számoltak be arról, hogy voltak-e, ill. hányszor szerelmesek. A 15-29 éves fiúk / férfiak és lányok / nők között egyaránt többségben vannak azok, akik már voltak szerelmesek: a fiúk / férfiak 59%-a, a lányok / nők 57% mondta azt, hogy többször is volt már szerelmes. A választ adó lányok / nők között magasabb azok aránya, akik „csak egyszer” voltak szerelmesek (32,5%), szemben a fiúkkal/férfiakkal (25,9%). S a megkérdezett lányok / nők kevésbé bizonytalanok abban, hogy egyáltalán voltak-e már szerelmesek (6,8%), mint a fiúk / férfiak (9,9%). Viszont a válaszoló fiúk / férfiak között többen vannak azok, akik még nem voltak szerelmesek (5,2%), mint a lányok / nők között (3,6%).

A 26-29 éves korosztályban is különböznek a nők és a férfiak aszerint, hogy voltak-e már szerelmesek. A férfiak 71%-a számolt be arról, hogy „igen, többször is volt már szerelmes”, míg a nők 69,2%-a mondta ugyanezt. A nők között ebben az életkori csoportban is többen vannak azok, akik „csak egyszer voltak szerelmesek” (26,7%), míg a férfiak között 20,7 % azok aránya, akik ugyanerről számoltak be. A nők ezúttal is biztosabbak a dolgukban, ugyanis mindössze 3%-uk mondta azt, hogy nem biztos abban, hogy volt-e szerelmes (a férfiak esetében 2,3% ez az arány). A 26-29 éves korosztályban a férfiak között mintegy kétszer akkora azok aránya, akik még nem voltak szerelmesek: 2,3 % vs. 1,1 %.

A kérdőívben arra is rákérdeztek, hogy „viszont szerették-e” a megkérdezettet. Erre a kérdésre kevesebben válaszoltak, mint az előzőre (87,6% adott valamilyen választ). A legtöbben azt mondták a 15-29 éves korosztály tagjai, hogy „hol igen, hol nem” (41,1%). A második legnépesebb csoportba azok tartoznak, akiket mindig viszont szerettek: 40,6%.  A megkérdezettek 13,2%-a nem biztos abban, hogy viszont szerették-e, s 5,1 %-uk pedig arról számolt be, hogy nem viszonozták szerelmüket. A 26-29 éves korosztályban valamivel többen vannak azok, akiket „hol viszont szerettek, hol nem” (45,6%), mint a 15-29 évesek között, de azok is, akiket mindig viszont szerettek (42,6%). Ugyanakkor körükben a bizonytalanok kevesebben vannak (9%), s azok is, akiknek viszonzás nélkül maradt szerelmük (2,7%).

Ezúttal sem elhanyagolható a nemek szerinti különbség. A 15-29 éves korosztályról elmondható, hogy a fiúk / férfiak között azok vannak a legtöbben, akiknek hol viszonozták a szerelmüket, hol nem (43,1%), míg a lányoknál / nőknél azok, akik azt mondták, hogy „igen, mindig” viszonozták a szerelmüket (45,1%). Ez utóbbit a fiúk / férfiak 36,2 %-a mondta, s az előbbiről (tehát arról, hogy szerelmüket hol viszonozták, hol nem) a lányok / nők 39,1 %-a számolt be. S a bizonytalanok esetében is hasonló a különbség: a fiúk / férfiak 15%-a, míg a nők 11,3 %-a mondta azt, hogy „talán viszonozták, de nem biztos”. A lányok/ nők között kevesebben vannak azok, akik arról számoltak be, hogy nem viszonozták a szerelmüket (4,5 %), mint a fiúk / férfiak között (5,7%).

A 26-29 éves korosztályban is hasonló a helyzet, de az egyöntetűség már nem annyira egyértelmű, jóllehet csökken a bizonytalanok aránya. A 26-29 éves férfiak 37,7 %-a számolt be arról, hogy mindig viszont szerették, míg a nők esetében ez az arány megközelíti az 50%-ot (47,7%). A férfiak között azok aránya, akik arról számoltak be, hogy „hol viszonozták a szerelmüket, hol nem” 48,1 %-ra nőtt, míg a 26-29 éves nők között 43%-ra. Ezzel szemben a bizonytalanok aránya a férfiak között 10,5%-ra, míg a nők között 7,6%-ra csökkent. A 26-29 éves férfiak között ezúttal is mintegy kétszer annyian vannak azok, akiknek nem viszonozták a szerelmüket (3,7%), mint a nők között (1,8%).

Azon 26-29 évesek közül, akik azt mondták, hogy többször is voltak szerelmesek, 39,6% azok aránya, akik arról számoltak be, hogy mindig viszont szerették őket, 56% arról, hogy hol igen, hol nem, 3,5 % bizonytalan, s mindössze 0,8%-uk mondta azt, hogy nem viszonozták szerelmüket. A többször is szerelmet átélt férfiak 36,1 %-a, míg a többször is szerelmes nők 43,3 %-a mondta azt, hogy mindig viszonozták szerelmüket, 58,6% ill. 53,3 % mondta, hogy „hol igen, hol nem”; bizonytalan a férfiak 4,2, míg a 2,8%-a volt; a 26-29 éves többször is szerelmes férfiak 1,1, míg a nők 0,6 %-a mondta azt, hogy nem viszonozták szerelmüket.

Azon 26-29 évesek között, akik azt mondták, hogy csak egyszer voltak szerelmesek 61,4 % azok aránya, akik arról számoltak be, hogy mindig viszont szerették őket, 20,5%-uk azt mondta, „hol igen, hol nem”, 15,4 %-uk bizonytalan volt a tekintetben, hogy viszont szerették-e őket, 2,7%-uknak nem viszonozták szerelmét. Ebben a csoportban (tehát azok között, akik csak egyszer voltak szerelmesek) a nők között többen vannak azok, akiket mindig viszont szerettek (65,3%), mint a férfiak között (56,5%). Ebben a csoportban a férfiak 23,1, míg a nők 18,3 %-a mondta azt, hogy hol viszont szerették, hol meg nem. Az eddigi életükben  csak egyszer szerelmes 26-29 éves nők között ezúttal is alacsonyabb azok aránya, akik bizonytalanok abban, hogy viszont szerették-e őket (13,7%), mint a férfiak között (17,5%), viszont nagyjából megegyezik a csoporton belül a férfiak és a nők között azok aránya, akiknek nem viszonozták szerelmüket (2,9 ill. 2,6%).

Úgy látszik Edith Piaf dalai örökzöldek, a szerelemről, szeretésről és a szeretettségről szólnak, melynek elengedhetetlen része az a játék, melyben a nők biztosabbak a dolgukban, mint a férfiak (kiket ez egy ponton túl zavar), a férfiak a bizonytalanságban tartás miatt lazábbak mint a nők, ugyanakkor ez meg a nőket szolgáltatja ki, aminek következtében fenntartják a bizonytalanság érzetet, s az egész visszafordul, s kezdődik előről. Edith Piafban és hangjában tökéletesen megjelent mindez: megjelent a kiszolgáltatott, törékeny teremtés, aki minden ízében a sors, a körülmények és a nálánál erősebb emberek „kedvétől” függ, ezzel egyszerre viszont megjelent egyedülálló hangjában, akaratában és szerelmében az az erő is, mellyel ujjai köré csavarhatott mindenkit. Ezt hozta el hozzánk péntek este Jil Aigro. Akár motoron, akár csak a szerelemről szóló himnuszban. S ezek a dalok tették lehetővé Jil Aigro-nak is, hogy a párizsi kiskocsmából gyakorlatilag áriát énekeljen Budapesten.

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?