Egy este New Yorkban és Isztambulban

New York és Isztambul között mintegy 10 órát vesz igénybe a repülőút. Még ha figyelembe vesszük az időeltolódást, akkor sem lehetséges ugyanazon a napon egy estét eltölteni a két városban. Azonban, ha valaki Budapesten volt tegnap este mindenféle gond nélkül ellátogathatott mindkét városba.

Este hét órakor kezdődött a Metropolitan Operából az élő közvetítés. A MÜPA-ban már elkelt minden hely, de az Uránia Filmszínházban még akadt néhány szabad szék. Wagner Rheingold-ját adták. Annak ellenére, hogy nyár elején lehetőségem volt végignézni a zseniális Fischer Ádám vezényletével a teljes Ringet, mégis úgy döntöttem, hogy szombat este virtuálisan New Yorkba látogatok (ennek egyik következménye az volt, hogy kimaradt a 100 tagú cigányzenekar jubileumi koncertje, de mivel nyáron már alkalmam volt meghallgatni az Előttem az utódom produkciót – melyben egyszerre voltak hallhatók Boross Lajos prímáskirály és tizenéves követői, ezért inkább a Metropolitan közvetítést választottam – melynek nem utolsó sorban anyagi okai is voltak).

Az operaközvetítés természetesen nem képes ugyanazt megadni, mint a helyszínen történő élő játék (s ha Wagner ismerte volna a műholdas technikát, akkor az is lehet, hogy kevésbé szigorú feltételeket szabott volna a mű műsorra tűzését illetően, mint amilyen feltételeket a Ring ősbemutatója kapcsán próbált érvényesíteni Siegfried elkészültétől kezdve). A helyszínen minden valahogy abba az arisztokratikus, fennkölt, isteni szférába kerül, ahol minden van miközben semmi sincs: a nézőt nem csak a fenséges alkotás, hanem az egyszerre jelenlévő, s négy este alatt szinte közösséggé formálódó közönség is elvarázsolja – mely közönség között a nyári Wagner napokon számos külföldi is jelenvolt. A néző akkor is annak a nemzeti határokon átnyúló közösségnek a részese lehetett, mely együttes élmény a Metropolitan opera-közvetítésben bizonyos értelemben még erőteljesebben jelentkezett (s ez lehet, hogy Wagnerből is előcsalta volna a belátást, hogy operáját műholdon keresztül is megismerhesse a közönség). A Metropolitan Operában, az esőtől áztatott Times Square-en, Budapesten, s nyilván még a világ számos helyén láthatták ezrek és ezrek a produkciót az élő közvetítés jóvoltából. Egyszerre érezhette minden néző, hogy részese annak a (kulturális) arisztokratikus közösségnek, mely nem ismer ország, s kulturális határokat. Határait legfeljebb a civilizáció határai jelentik. Ezt a határtalan (nota bene apeiron) érzést fokozta és támogatta a mű történetének időtlensége és helyfüggetlensége (fő téma: szerelem – hatalom, ezúttal is az előbbi hangsúlyosabban jelent meg), továbbá az, hogy az operát eredeti német nyelven hallhattuk, a közvetítés angol felirattal ment, s a magyar nézők számára magyarul is olvasható volt a vásznon a cselekmény. A globális arisztokrácia-érzést a Wagner-i alkotás és annak színpadra vitele is csak erősíteni tudta.

Már a szereposztás is önmagában beszédes:

Vezényel: James Levine

Rendező: Robert Lepage

Segédrendező: Neilson Vignola

Díszlettervező: Carl Fillion

Jelmeztervező: François St-Aubin

Fények: Etienne Boucher

Videó animációk: Boris Firquet

Freia: Wendy Bryn Harmer

Fricka: Stephanie Blythe

Erda: Patricia Bardon

Loge: Richard Croft

Mime: Gerhard Siegel

Wotan: Bryn Terfel

Alberich: Eric Owens

Fasolt: Franz-Josef Selig

Fafner: Hans-Peter König

Woglinde: Lisette Oropesa

Wellgunde: Jennifer Johnston

Flosshilde: Tamar Mumford

Az Előeste kezdőmotívumaiban az animációs és a „valóságos” díszletek kombinációjában jelent meg a Rajna kincsét őrző három sellő és Alberlich szerepét csodálatosan alakító Eric Owens. A közvetítés előtti werkfilmből kiderült, hogy a három sellő munkája koránt sem egyszerű: a hatalmas díszleteken szó szerint kötélen lógva, s a levegőben „úszva” kellett énekelniük. A díszlet egyébként egészen fantasztikus volt: teljes hosszában a színpad tetején valamiféle részekre vágott fal forgott a saját tengelye körül, melynek különböző megvilágításai tökéletesen „szállították” a nézőt a földalatti, a föld tetején és az égben, a felhők között található színterek között.

Miután Alberlich lemondott a szerelemről (és megátkozta azt), hozzájutott a világ fölötti hatalom kulcsához: a Rajna aranyához, amiből gyűrűt készített. Boldogságát – szerelem híján – mások boldogtalanságával idézte elő a föld alatt, a Nibelungok között: minden tettében a hatalom megtartása és gyarapítása munkált. Mindeközben az istenek vára, a Valhalla is felépült, köszönhetően a földön lakó óriások irdatlan munkájának, akik fizetséget kértek Wotantól, a szerződéseken, a törvényes renden őrködő főistentől. A bonyodalmak akkor álltak elő, amikor Wotannal kötött szerződésük értelmében Freiát kérik váltságdíjul a munkáért. Freia gondozza azt az aranyalma fát, melyről nap mint nap esznek az istenek, s e fenséges eledel örökké fiatalon tartja őket (ill. amíg esznek az almából). Tehát, ha elviszik Freiat oda az alma, s oda az örök fiatalság. Wotan Loge-t a tűz félistenét (aki valamiféle Szilénoszhoz hasonló démon, akinek mindenhová van bejárása) kéri meg, hogy leleményességével segítsen a bajba került isteneknek. Wotan Loge segítségével kicsalja Alberlichtől a gyűrűt, amit Wotan nagy nehézségek árán, de Erda meggyőző énekét követően végül is elcserél Freia-ért. Az óriásokra száll Alberlich átka, melyet a gyűrű mindenkori hordójára vetett, s melynek következtében Fafner megöli Fasolt-ot. Az istenek pedig a színpad megnyílásával Valhallába sétálnak, s csak az örök csillagos ég marad köröttük.

Az operaközvetítés után néhány perc sétával értem el a Rudas gyógyfürdőt, ahol a szokásos éjszakai fürdőzés félárú volt, ugyanis a „Magyar Fürdőkultúra Napja” rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. A fürdőben török est volt, ahol bemutatták a török gasztronómia ízeit, volt vízipipázó és teaház, teamécses installációval, volt törzsi hastánc, hastánc show, török botos tánc. Ezúttal is rengeteg külföldi volt a fürdőben (elsősorban németek és amerikaiak), de a különleges programoknak (és nyilván a kedvezményes árú jegynek is köszönhetően) sok magyar is ellátogatott a török fürdőbe, ahol a megszokottnál is szélesebb körű szolgáltatásokat vehettünk igénybe.

Szóval tegnap este a ráérő és némi kultúrára áldozható pénzzel (5.000 Ft) rendelkező budapesti, vagy Budapestre látogató Isztanbulban és New Yorkban is járhatott. Mivel Isztanbul egyik fele Európában van, ezért mondható, hogy tegnap este nem volt nehéz európainak érezni magát az embernek Budapesten.

This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?